MARI (Kicsit szégyenlősen, de azért dicsekedve) Most kacérkodok vele.
JULI: (Juli lassan megfordul, odamegy Liliomhoz… Leül az ágy szélére, Liliom arcába néz, megfogja a kezét, és magához szorítja. Hosszú szünet. Lehet látni, ahogy most felszakadnak az érzelmek Juli lelkében. Édes, forró, őszinte, elcsukló hangon) Te most csak aludjál, Liliom… (Szünet. Majd nagy hévvel) Nekik semmi közük hozzá… (Muskátnéra utalva) Ennek sincs semmi köze hozzá, a többinek sincs semmi köze hozzá. Még neked se mondtam meg soha… csak most mondom, bevallom… édes, drága… Te most csak aludjál Liliom… (őszinte bánattal felszakad belőle a zokogás) Kinek mi köze a szegény cselédhez… neked se mondom… nem mondom, amit igazán gondolok, mert kinevetsz vele… de most már nem hallod a te Julikádat… Nem volt szép, hogy megütöttél, mejjbe vágtál… fejemet ütötted… arcomat megcsaptad… csúnyán bántál velem, nem volt szép… (Zokogva ráborul Liliom mellére. Szünet. Alábbhagy a zokogás, szinte megbékélve.) De te most már aludjál, Liliom… én téged nagyon… (Szünet, nagy hévvel felemelkedik, keserves hangon) mindegy, nem bánom… úgy szégyellem, úgy szégyellem, de most már megmondtam… úgyis tudtad… mégis szégyellem, jaj, de szégyellem… (Szünet) Te csak most aludjál, Liliom, csak most aludjál… (Lehajtja a fejét, és csendben Liliom kezét szorongatja. Közben balról bejön Ficsur. Juli felnéz rá, feláll. Ficsur erre ijedten megáll)
Mondja, hogy menjek a ligetbe. Aztán nem megyek a ligetbe. Aztán kendőt ígér, mégse nem megyek. Akkor szépen hazakísér, és nem történik semmi erkölcs.
Megfogja a kezemet, úgy sétálunk. Aztán lóbálni akarja a kezemet, én meg nem hagyom. Aszondom, maradhasson. Ő meg aszongya: mér olyan dacos? Megin’ akarja lóbálni, megin’ nem hagyom. Aztán sokáig nem hagyom, addig, amíg egyszer csak hagyom. Akkor lóbáljuk a kezünket. Föl, le, föl, le, és ez az érzékiség. Ez is tilos, de szívem joga.
Az úgy van, hogy most már háromkor virrad. Hát akkor már megvolt a kacérság is meg az érzékiség is, szívem joga, hát elkövetkezik a szív szereleme. A padra ülök, és Hugó fogja a kezemet. Bort nem iszunk, csak piros limonádét. Hát nem részeg a Hugó. A pofáját az arcomhoz támasztja, és hallgatunk. Aztán leragad a szeme, és akkor lecsúszik az arcomról, mert elalszik. Fogja a kezemet álmában, és csak úgy megvagyunk ott ketten. És ez a szív szerelme. JULI: (Juli lassan megfordul, odamegy Liliomhoz… Leül az ágy szélére, Liliom arcába néz, megfogja a kezét, és magához szorítja. Hosszú szünet. Lehet látni, ahogy most felszakadnak az érzelmek Juli lelkében. Édes, forró, őszinte, elcsukló hangon) Te most csak aludjál, Liliom… (Szünet. Majd nagy hévvel) Nekik semmi közük hozzá… (Muskátnéra utalva) Ennek sincs semmi köze hozzá, a többinek sincs semmi köze hozzá. Még neked se mondtam meg soha… csak most mondom, bevallom… édes, drága… Te most csak aludjál Liliom… (őszinte bánattal felszakad belőle a zokogás) Kinek mi köze a szegény cselédhez… neked se mondom… nem mondom, amit igazán gondolok, mert kinevetsz vele… de most már nem hallod a te Julikádat… Nem volt szép, hogy megütöttél, mejjbe vágtál… fejemet ütötted… arcomat megcsaptad… csúnyán bántál velem, nem volt szép… (Zokogva ráborul Liliom mellére. Szünet. Alábbhagy a zokogás, szinte megbékélve.) De te most már aludjál, Liliom… én téged nagyon… (Szünet, nagy hévvel felemelkedik, keserves hangon) mindegy, nem bánom… úgy szégyellem, úgy szégyellem, de most már megmondtam… úgyis tudtad… mégis szégyellem, jaj, de szégyellem… (Szünet) Te csak most aludjál, Liliom, csak most aludjál… (Lehajtja a fejét, és csendben Liliom kezét szorongatja. Közben balról bejön Ficsur. Juli felnéz rá, feláll. Ficsur erre ijedten megáll)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése